Heti gondolatok

C év nagyböjt 2. vasárnap 2016

EVANGÉLIUM  Lk 9, 28b-36

   Abban az időben:

    Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.

C év nagyböjt 1. vasárnap 2016

Kedves Testvérek!

A lelki éhség, és a kísértés legyőzése számomra Jézus pusztai megkísértése történetének fő mondanivalója.

Urunk Jézus földi küldetésének utolsó szabadon tett cselekedete egy nagy vacsora lesz, az első pedig egy hosszú 40 napos böjt.

De mire készíti fel a böjt? A küldetésre.

A nagyböjti időszak más, mint az adventi időszak. Adventben a Szeretetre hangolódunk, aki eljött, és akit abban a karácsonyt váró lelkiállapotban tudunk legméltóbban befogadni. A nagyböjt más. Itt az a tét, hogy milyen a teherbírásom. Meddig tart a terhelhetőségem. Ki válik majd belőlem: hűséges János, megfutamodó Péter, vagy ne adja Isten, egy áruló Júdás. Ez a nagyböjti felkészülés meghatározza az egész évemet.

C év évközi 5. vasárnap 2016

Kedves Testvérek!

Sokan gondolják úgy, hogy az ember sorsát az határozza meg, hová születik. Micsoda különbség Szabolcs megyében vagy New Yorkban a világra jönni. Vagy talán az számít, amit örökölünk, génjeinkben, idegrendszerünkben, természetünkben, amit tanulunk és végül a szerencsénk: kapunk-e állást, munkát, megleljük-e életünk párját? Általában ezek a szempontjaink, amikor életünk, vagy mások élete felől gondolkodunk. A Szentírás ma három olyan emberről állítja, hogy sorsuk egészen más cölöpökön nyugszik, akik elhivatottságukból éltek: Izajásról, Péterről és Pálról.