Heti gondolatok

június 30, évközi 14. vasárnap

C év évk. 13. vas.

Bevezető a szentmise kezdetén
Urunk Jézus nem hagyott kétséget afelől, hogy a keresztény élet súlyos következményekkel, nemegyszer nehéz döntésekkel és komoly áldozatokkal jár. A megdicsőülés útja a szenvedéseken át vezet. Ugyanakkor megígérte, hogy aki útját követi és azon mindvégig hűségesen kitart, vele együtt elnyeri az örök életet.
Ma ugyancsak ebben a reményben gyűltünk össze.  Jézus szava ne úgy maradjon meg bennünk, mint egy szálka. De úgy sem, hogy mintegy megszelídítjük, alakítjuk.

Szentháromság 2019

Szentháromság vasárnapja 2019   - Jn 16,12-15

  Kedves Testvérek!

   A Szentháromság életközössége ideális mintája és ösztönzője az emberi közösségeknek. Még ha gyakran úgy is tűnne, mégsem haszontalan erőfeszítés az, amely arra irányul, hogy helyre álljon az Isten és ember és az ember és ember harmonikus kapcsolata, az igaz szeretet. A mai ünnep célja, hogy rádöbbenjünk Isten szeretetére és próbáljuk meg azt viszonozva, gyakorlatba ültetni.