Evangélium

2021. február 28. – Nagyböjt 2. vasárnapja (Mk 9,2-10)
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül. Mk 9,2-10

Elmélkedés

Dicsőséges ragyogás

Egy bölcs tanító egyszer megkérdezte tanítványait: Honnan ismerjük fel azt a pillanatot, amikor véget ér az éjszaka és elkezdődik a nappal? Egyik tanítványa így válaszolt: Amikor a távolban megpillantok egy állatot és még nem tudom eldönteni róla, hogy egy szamár vagy egy bárány, akkor még éjszaka van. De ha már meg tudom mondani, hogy milyen állat, akkor már nappal van. Erre a tanító ezt mondta: Bölcs felelet, nem jársz messze az igazságtól, de van ennél jobb megoldás. Ezután egy másik tanítvány próbálkozott. Ha egy távoli fát még nem ismerek fel, akkor éjszaka van, de ha már felismerem, hogy olajfa vagy tölgyfa, akkor nappal van. Mire a tanító: Ez a válasz is bölcsességről tanúskodik, közel jársz az igazsághoz, de van ennél jobb megoldás. Egy harmadik ezt mondta: Amikor belenézek valakinek az arcába és felismerem benne felebarátomat, akkor elérkezett a nappal. Ekkor a tanító elismerően bólintott. Ez a legjobb megoldás. Mert a sötétség nem csak a környezetünkben uralkodik, amit éjszakának nevezünk, hanem bennünk is, és emiatt nem tudjuk megkülönböztetni a dolgokat. Valójában akkor lesz nappal körülöttünk, amikor a szívünkben is világosság van. Ez a világosság azt jelenti, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat.

Jézus színeváltozásának eseménye, amelyet ma, nagyböjt 2. vasárnapján olvasunk az evangéliumban, elgondolkodtat minket a nappal és az éjszaka, a világosság és sötétség titkáról. Az esemény nem fényes nappal, hanem éjszaka történt, ezért rendkívül feltűnő lehetett az Úr dicsőséges ragyogása az apostolok számára. A hegy tetején Jézus dicsőségesen mutatkozik meg a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János előtt, és mellette megjelent az ószövetség két jelentős alakja, Mózes és Illés. A most olvasott Márk szerinti változat ugyan nem említi, de Lukács evangélista azt írja, hogy Jézus „haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie” (Lk 9,31). Ezzel egyértelművé vált, hogy az ószövetségi írások, beleértve mind a törvény, mind a próféták tanítását, azt tanították, hogy a dicsőséghez vezető út a szenvedésen, a kereszten, a halálon keresztül vezet.

A színeváltozás különleges eseménye Jézus isteni dicsőségébe engedett bepillantást a három kiválasztott és a hegyen jelenlévő apostol számára, amely dicsőség a feltámadás után várja Jézust. Bizonyára ennek az élménynek a felidézése adott reményt nekik a legsötétebb napokban, Jézus kereszthalála után, talán ez nyújtott számukra vigasztalást a feltámadás előtti napokban. A színeváltozáskor ugyanis különleges módon, azaz a mennyei Atya kinyilatkoztatásából tudják meg, hogy Jézus az Isten Fia. Korábban már több alkalommal megtapasztalták, hogy Mesterük emberfeletti képességekkel rendelkezik, szavára csodák és csodás gyógyulások történnek, úgy beszél az emberekhez, ahogyan korának egyetlen tanítója sem, illetve egyértelmű jelét adja a bűnök megbocsátásának, amire egyedül Isten képes. E közvetett jelek után, most Jézus istenségének közvetlen bizonyítékaként a mennyei Atya tesz erről tanúságot, akinek hangja hallatszik az égből: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!”

A nagyböjti időben mi is hallgassuk az Úr szelíd, értelmünket megvilágosító és életutunkat bevilágító szavát!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk érted, de olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Segíts minket ezekben az órákban és napokban! Segíts, hogy újra felvegyük életünk keresztjét és induljunk veled! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Add, hogy életünk nehéz szakaszaiban mindig arra gondoljunk, hogy a mennyei Atya az örök boldogságra hív minket.