Evangélium

2017. augusztus 26. – Szombat (Mt 23,1-12)
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják. Mt 23,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumban olvasható beszédet a tanítványokhoz és a néphez intézi Jézus. A beszédben feltárja Izrael vallási vezetőinek, a farizeusoknak és az írástudóknak a kétszínű magatartását. Más alkalmakkor szemtől szemben megmondja nekik ugyanezt, most viszont az a szándéka, hogy az őt szívesen hallgatókat megóvja a hasonló viselkedéstől. Ma talán úgy fogalmazna az Úr, hogy ne legyünk álszentek, akik a vallásosság jelmezébe öltözködünk. Az igaz és hiteles vallásosság ugyanis nem az emberek tetszését keresi, hanem mindent Istenért tesz. Másokat be tudunk csapni a vallásosság látszatát keltve. Magunkat is egy idő után. Isten azonban jól ismeri szívünk szándékait és érzéseit.

Az evangélium azzal a kijelentéssel zárul, hogy aki nagyobb akar lenni, az legyen a többiek szolgája. Bibliai értelemben az Istennek tett szolgálat értékes, ugyanakkor a Jézus korabeli emberek a másik embernek tett szolgálatot mintegy rabszolgamunkának, a megalázottság jelének és kényszernek tekintették, amelyet az ember legfeljebb kényszerűségből, de nem önként végzett.

Jézus kérésének értelmét akkor látjuk meg, ha mellé állítjuk azt a kijelentését, hogy minden emberben, még a legkisebbekben is őneki szolgálunk. Így az embereknek tett szolgálat Isten iránti szolgálattá alakul, amely üdvösségünk feltétele.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.