Evangélium

2017. november 2. – Csütörtök, Halottak napja (Jn 5,24-29)
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Jn 5,24-29

Elmélkedés

Életünk során napról napra szembesülünk az idő múlásával. Az óramutatók járása, a naptár forgatása szembesít minket a megállíthatatlan idővel. Ha megáll az óránk vagy elfelejtünk lapozni a naptárban, attól még nem áll meg az idő. Az idő múlását a bennünk és a körülöttünk, környezetünkben lévő változásokban tapasztaljuk meg. Ha évek múltán visszatérünk valahová és ott szinte semmi változást nem látunk, akkor azt mondjuk, hogy ezen a helyen „megállt az idő.” A valóságban persze nem állt meg, és ha fejlődést nem is látunk a pusztulás, az elmúlás nyomait észrevehetjük. Ha önmagunkban nem tapasztalunk semmiféle változást az idő múltával, akkor valami hiba történt, elmulasztottuk a lelki építkezést.

Minden elmúlást fájdalmasan élünk meg. Nem tudjuk visszahozni azt, ami örömöt jelentett, boldogságot adott. Szeretteink elvesztését fájdalmasan éljük meg, mert nem tudunk visszamenni az időben, nem tudjuk visszahozni a boldogság napjait, nem tudjuk visszahozni az életből eltávozott személyt. Fájdalmunkban, az elvesztés fájdalmában az ad vigasztalást, hogy feltámadunk és újra együtt lehetünk majd az örök életben azokkal, akiket a földi életben szerettünk. Akkor majd megszűnik minden fájdalmunk és örökké örvendezhetünk, mert együtt élünk Istennel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje által, vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg.