Evangélium

Elmélkedés

A farizeusról és a vámosról szóló példabeszéd talán nem is egy kitalált történet. Olyan történet, amely Jézus korában bármelyik nap megtörténhetett. Egészen életszerű, hogy a jeruzsálemi templomba imádkozni járnak az emberek, köztük a farizeusok, akik a vallásosság példaképének tartották magukat, és a vámosok is, akiket foglalkozásuk miatt bűnösnek tartottak a farizeusok. Amit a farizeus elmond, az jóindulattal sem nevezhető szívből fakadó imádságnak, valójában öndicséret, dicsekvés Isten előtt. A vámos szavait joggal nevezzük imának, bűnbánó imának, hiszen alázattal megvallja Isten előtt bűnösségét és irgalmasságot kér.

Jézus története azért gondolkodtat el bennünket, mert önmagunkat ismerhetjük fel a szereplőkben. Be kell látnunk, hogy a farizeusi képmutatás bizony minket is sokszor megkísért. Úgy gondoljuk, hogy másoknál magasabb erkölcsi szinten állunk. Úgy gondoljuk, hogy Istennek tetsző az életünk, nincs súlyos bűnünk. Alapvetően elégedettek vagyunk vallásosságunkkal, legyen Isten is elégedett velünk!

Máskor beismerjük, hogy ez a gondolkodásmód helytelen, ráébredünk arra, hogy egyáltalán nem vagyunk tökéletesek és szentek. Felismerjük, hogy bűnösök vagyunk és készek vagyunk a javulás útjára lépni, s ehhez Istentől kérünk kegyelmi segítséget.

A nagyböjti időszak abban segít minket, hogy levessük a képmutatás jelmezét és felébresszük magunkban a bűnbánó lelkületet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet, hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.