Evangélium

2019. április 23. – Kedd (Jn 20,11-18)
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent. Jn 20,11-18

Elmélkedés

Jézus Krisztus feltámadása nem hihetetlen esemény, hanem éppen ellenkezőleg: hihető, azaz csak hittel felfogható esemény. És ezen az egyedülálló eseményen alapul az Egyház és benne minden keresztény ember hite immár kétezer esztendeje és a későbbi korokban élők hitének is ez az alapja. Tanulni szeretnénk azoktól, akik elsőként találkoztak a Feltámadottal. Tanulni szeretnénk azoktól, akik maguk is csak lassan haladtak a hit útján. Tanulni szeretnénk azoktól, akiknek élete újabb fordulatot vett akkor, amikor megtapasztalták, hogy a keresztre feszített Jézus valóban él, feltámadt a halálból.

Tanulni szeretnénk Mária Magdolnától is, aki az Urat keresi húsvét hajnalán. Jószándék vezeti őt, de a bánat okozta könnyei, az Úr elvesztésének fájdalma és a halál megváltoztathatatlannak hitt ténye megakadályozza őt abban, hogy felismerje Mesterét, amikor megjelenik neki. Jézus megszólítja őt, beszélgetni kezd vele, de még mindig elhomályosult a látása, mert csak a múlton mereng és emberi módon gondolkodik. Fordulatot az a pillanat hoz számára, amikor az Úr nevén szólítja őt, ekkor ismeri fel a korábban kertésznek vélt személyben Krisztust.

Meghallom-e, amikor az Úr megszólít, nevemen szólít? Felismerem-e hangját, amikor az evangélium által szól hozzám? Felismerem-e őt embertársaimban? Hiszem-e valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!